Nem, nem olyan romantika. Ez egy kicsit másmilyen.
Elég vicces hogy egy olyan helyre kerültem dolgozni amit tulajdonképpen nem i nekem ajánlottak.
Tesómnak mondogatta nagyanyám, hogy menjen iratkozzon fel egy munkaközvetítőhöz egy jászberényi présüzembe dolgozni. Ő nem ment feliratkozni, én igen. Fel is vettek.
Öröm volt menni dolgozni. Nem azért mert, olyan elképesztő jó volt a munkahely, nem volt azért rossz, hoztak vittek kisbusszal, a munkatársak is jó fejek voltak, gyorsan beilleszkedtem, hanem mert volt mit csinálnom és nem voltam otthon.
Ha csak az lett volna hogy nem vagyok otthon azért is érdemes volt ott dolgozni.
Hajnali fél négykor felvettek bennünket aztán irány Jászberény a Ferro Press fémipari céghez.
Visszaemlékezve nagyon jó volt. Igaz normára dolgoztunk, de jó volt a hangulat. Több tonnás gépekkel fémetek hajlítgattam. Sorját takarítottam autóipari alkatrészekről.
A pozitív hozzáállásom segített. Megkerestem minden nap egy jó dolgot amit szeretek látni, érezni, hallani.
Reggel fél hatkor volt valami romantikus és elbűvölő a több tíz tonnás gépekben amik lágyan duruzsoltak a hangátokban. Kávéval a kezedben - némelyek szerint az univerzum legszarabb kávéjával - félig kómásan lépegetsz a gépek között.
Egy emlék járt akkor körbe mindig, amikor ott voltam.
Egyszer apum elvitt kisgyerekként a munkahelyére. Valami olyan lehetett mint a lakatos műhelyek többsége.
Nem sokra emlékszem csak leginkább a kiflire párizsival és a zacskós kakaóra, na meg a gépzsír szagra és a fémforgácsra.
Ez valahogy belém égett.
Jó érzéssel töltött el talán azért mert a kevés egymással töltött emlékeim közöl ez az egyik legerősebb.
Megint deja vu. Még akkor is amikor ezt írom.
Szóval jó volt dolgozni.
