Ego 1.0

Érdekes egy "valami". Nem látjuk nem tapintjuk, de tudjuk hogy van. Kihatással van minden tettünkre legyen az   az egyén vagy egy csoport érdekében végrehajtott is.
Azt hihetnénk véd bennünket. Véd is, de láthatatlanul olyan blokkokat építünk ki általa ami abban segít, hogy egy védelmi hálóban maradjunk. Ezt akár nevezhetjük komfort zónának is.
A komfort zónában kiismered magad, nem érhet semmi veszély hiszen TE teremtetted. Csapdákkal teli világok nem építesz magadnak. Itt jól megérted magad, kellemesen elbeszélgetsz önmagaddal. Tudom én is ezt csinálom, mindenki ezt csinálni. Olyan fura dolog amiről még a kommunikáció tudományos berkeiben sincs kialakult vélemény. Valaki kommunikációs formának tekinti valaki nem.

Egy tuti. Létezik. Itt egy idevágó vicc:

A nyuszika elhatározza, hogy elmegy cseresznyét szedni, de nincs elég hosszú létrája. Hát gondolja elmegy a mókushoz és elkéri az övét. Útközben elgondolkodik:
- Mi van, ha nem is akarja odaadni a létrát? Na mindegy.
Megy tovább a nyuszika, majd megint elgondolkodik:
- Mi van ha pénzt kér érte? Na mindegy.
Így gondolkodik, amikor egyszer csak megérkezik a mókushoz.
Mókus:
- Jó napot, nyuszika!
Nyuszika:
- Tudod mit!? Rohadj meg a létráddal együtt!!!!

A másik és talán neked is megfogható példa az amikor egyest vittél haza a suliból. Amíg hazaértél komplett melodrámát zongoráztál le a kis buksiban.

Van ennek egy egészséges oldala. Védelem, Próbálod magad felkészíteni arra, hogy mi vár rád. Legyen az bármilyen élethelyzet. Ez jó így csak van az a pont amikor már annyira a belső kis tanácsadó társadra hallgatsz, hogy már nem is tudod megélni az életedet anélkül, hogy ki ne kérnéd a véleményét.

Itt kezdődnek a gubancok. Bármibe is akarsz belevágni, bármi újat is szeretnél kipróbálni, meg fogsz hátrálni HA az nincs benne a személyes komfort zónádban.

Sok szerző a kommunikációnak ezt a formáját nem sorolja a kommunikációs folyamatok közé. Úgy foghatjuk fel, mint a monodrámát, amelyben a szereplő a képzeletében élő társadalommal beszélget. Ebben a hiányosnak nevezhető közlési szituációban az adó, a közlő konkrét személy, de a vevő, a címzett fiktív lény, információcseréről, a tudattartalmak cseréjéről nem beszélhetünk, legfeljebb megformálásukról, átrendezésükről, átértékelésükről. A csatorna rövidre van zárva, s így természetesen visszacsatolás sincs.

Átrendezünk dolgokat, részinformációkat teszük/veszük hozzá és kényünk kedvünk szerint alakítgatjuk addig amíg úgy gondoljuk, hogy az nekünk megfelelő.

Szerintem  a  baj csak az, hogy a végtermék lehet rövidtávon kielégítő lesz de hosszútávon csak a kárát szenveded. Miért? Mert semmi újba nem fogsz belevágni.
Kialakul benned az, hogy szeretnéd, hogy elismerjenek. Szeretnéd hogy megbecsüljenek. Maslow-piramisa

Ha változni/változtatni szeretnél, tök mindegy miért.

MIT KELL TENNED?

BÍZNI KELL ÖNMAGADBAN, BÍZNI ABBAN, HOGY TÖBBRE VAGY KÉPES.

Azt hiszed egyedül vagy? Hidd el nem csak elnyomó emberek vannak a Világon. Segítség bőven akad, csak elsőnek fel kell ismerni hogy probléma van.

http://www.palastiimre.com

Katt a videóra :)