Pofonok

Egy új dolog legyen az bármi, mindig hoz jót is rosszat is. Nálam is így volt.

Amelyik főiskoláról éppen szabadult ember azt hiszi, hogy neki mekkora jó dolga van, rá fog jönni, hogy nem így van. Szerencsére észnél voltam és nem is reménykedtem abban, hogy rögtön olyan állást kapok amit mindig is szerettem volna. Tulajdonképpen nem is szerettem volna hiszen akkor még a hálózatépítés és a passzív jövedelem volt a cél. A sima munkást illetve a napi nyolc órai robotot nem kimondottam értékeltem.
Hogy is értékeltem volna hiszem nem dolgoztam soha napi nyolc órában, mint ahogy az átlag ember teszi.

Vissza gondolva rohadtul beképzelt voltam ebből a szemszögből. Szerencsére ebben változtam.
És mellesleg nekem ne mondja senki sem hogy, aki főiskolán vagy egyetemen végzett nincs benne gőg, mert igen is van. Egy minimális biztosan. "Hiszen nem ezért tanultam hogy majd beálljak 8 órában!!!"

Na de a lényeg munkát nem kaptam. Gondoltam majd a Kőva Rt-nél ahol a gyakorlatomat végeztem majd felvesznek. Ott éppen átszervezés volt így azt alapból buktam.

Az állásinterjúkról nem sok tapasztalatom van. Kettő illetve három volt, azok közül egyik sem jött be, azonnal.
Az első egy üzletkötői állás volt. Nagyon jó fej "főnökökkel". Józsa Zsolt és Fodor Csabi, Alexa nagyon sokat segítettek.
Az üzletkötői szakma nem kicsit kemény meló. Jó beszélőke, naprakészen kell lenni, precíznek és magabiztosnak kell lenni. Gyakorlat teszi a mestert. Nálam is így volt.

Amint egyre többször csinálod annál rutinosabb leszel benne - bármit is csinálsz. A gond a pénz volt. Sok munka, rohangálás, utazás. Az üzletkötői szakma már csak ilyen.
Vége lett, de nagyon sokat tanultam. Emberekről, élethelyzetekről, jóról rosszról.

Eljött a tél. Azt hiszem életem egyik legrosszabb tele volt. Munka nem volt, tesóm nem dolgozott, inkább a rendőségi ügyeivel volt elfoglalva. Maradjunk annyiban, hogy a nagykorúságával ráruházott büntethetőségét keretét kihasználta.
Nagyanyám volt az akinek a kis nyugdíjából szó szerint tengődtünk. Fa télire csak vizes fa volt szóval még nem is volt meleg. Tulajdonképpen hibernáltam magam. Fogytam rengeteget. Ami egyrészt hasznomra vált mert elkezdtem a fegyencedzést másrészt rossz mert majd leestek rólam a ruháim. Fura is volt :)

Az éhezés az elég drasztikus szó lenne arra amit átéltem, de mondjuk úgy nem volt mindig tele a hasam.
A filmekben látni olyan részeket hogy fegyencek csak a lelkierejüknek köszönhetik hogy életben maradtak, nálam is így volt bár engem nem kerülgetett a halál.

Persze a 22-es csapdája meg volt hiszem otthon állandóan azt kaptam hogy miért nem megyek el dolgozni, vagy keresni egy munkát és persze ha elmentem egy állásinterjúra ami nagy szó volt akkor persze az jött, hogy nem nagyon van tapasztalatom. Természetesen elég nehéz úgy tapasztalatot szerezni hogy nem tudsz dolgozni. Így tulajdonképpen marad a kivárás.

A téli időszak így telt el.

A túléléshez pedig használtam egy egyszerű dolgot. Ezt a hálózatépítésben tanultam. Köszönöm is.
Olvastam. Kiolvastam Steve Jobs életrajzi könyvét - megint - kb 500 oldal. Időm az volt.
Álmodozni is.
Szebbnél szebb álmokat szövögettem, irreálisabbnál irreálisabbakat a lényeg hogy teljen az idő amíg a rossz időszak elmúlik. Természetesen mellette állást is kerestem, de télen esélytelen. Március felé - egy kemény tél után - átértékeli az ember, hogy mennyire is fontosak a jövőről alkotott képei.

Adok-kapok otthon adok-kapok, bár inkább csak kapok az állás keresés világában, szóval kaja az ember a pofonokat. Nem kéri, de kapja. Visszagondolva hálás vagyok értük.
Tudom van ennél is rosszabb dolog a világban, amit én megéltem ,de hát ugye mindenki a saját szintjén nyomorog.

Kemény dolog pályakezdőnek lenni. Megértem miért mennek ki emberek olyanok is akik nem pályakezdők külföldre. Régen fellengzős gőggel mondogattam, hogy - persze nem ennyire nyíltan - itthon kell boldogulni, meg hogy kint sem jobb stb.
Nem ítélek el már senkit sem ha úgy dönt ki megy. Menjen.

Aztán jött a március.
Nem voltam soha olyan aki nem fogja meg a munka végét ha kellett, de ha lehet inkább megválogatom hogy mit dolgozom. Na most nem ez volt a helyzet.

Új leosztás

Húú nos elég fura megint gép előtt ülni és körmölni valami olyat amit le akarok írni. El vagyok szokva a kitárulkozástól. Azt még nem tudom hogy ez a mögöttem álló egy év tapasztalati miatt van vagy csak egyszerűen fura megint a helyzet, de ahogy a bölcs mondja:

Az igazi férfi mindig kész feltárni másik lénye lényegét, mert nem fél megmutatni önmagát.

Én ehhez tartom magam, habár néha nehéz.

Eltelt több, mint egy év mióta utoljára írtam. Akkor még főiskola körül keringett minden gondolatom és bele sem gondoltam, hogy mi is lesz ha majd végzek. Nos végeztem.
Végleg kipukkant az a buborék amit a gimnáziumban már felismertem. Nincs több védelem vagy legalább is nem olyan amilyenben gyerekként részem volt.
Nincs meleg koleszszoba, sem gyakorlatok, sem vizsgák. Eltűnt minden olyan dolog amit megszoktam. Emlékszem rá, a pontos időpontra amikor véget ért. Eger, Líceum előtt engedtem el Enikő kezét és akkor tudtam hogy vége van egy több mint két éves kapcsolatnak. Illetve más formában folytatódik de ez akkor nem tudott érdekelni.
Azt hiszem mind a ketten tudtuk akkor ott hogy vége van.
A buszon hazafelé deja vu érzésem volt. Ugyanezt éreztem akkor is amikor utoljára mentek ki a gimnázium hátsó ajtaján, friss érettségivel.
A szomorúság talán ez volna a legjobb szó arra hogy mi érez ilyenkor az ember.
Fura volt a sok emlék amit Egerben szereztem.Mind egy időben tisztán ott voltak. Ilyenkor az ember azt hiszem természetes módon sír - bár lehet én vagyok csak így vele - nálam sem volt ez másképp.
Lezárni valamit és elkezdeni valami teljesen idegen dolgot nagyon ijesztő elsőre. Másodjára sem jobb a helyzet, de ez a természetes. Amúgy sem tudok ellene mit tenni. És nem is akartam. Egy kicsi részem szeretett volna már mást is megismerni. A kalandvágy azt hiszem, az hajtott.

Hazaérve - már ezt is fura kimondani -,bár már 6 éve nem laktam Nagykőrösön teljes összeesés. Leülve az ágyra olyan kicsi volt a szoba. Talán pánikroham talán a jelennel való szembesülés hozta de toporzékolva elkezdtem bőgni.
Tettem egy nagy kört a világban és tessék megint vissza a kezdetekhez. Fura volt. Az egész ház olyan idegen volt. Nem is tudtam mi a fenét keresek én ott.
Túl erős volt akkor a kontraszt. Nincs kapcsolatom senkivel, nem is tudom tartani a kapcsolatot a régi ismerősökkel, egyszerűen elvesztem a világban.

Meg kellett birkóznom az új helyzettel. Meg is sikerült valamennyire, fel kellett nőnöm.
A gyerekkornak vége ideje felnőttként viselkedni. Új pakli, új leosztás.