Lehetőségek I.
Munkahely/munkahelyek.
"Legyen egy diplomád,szerezz egy munkát és akkor jó lesz."
Biztosan hallotta már mindenki ezt vagy az ehhez hasonló mondatot. Valamilyen szinten egyet is tudtam érteni vele. Régen. Ennek a gondolatmenetnek az alapszisztémája az hogy a világ lineárisan halad. Nincsenek mélypontok, minden teljesen kiszámítható és uralható. Szerintetek?
Na de kik is mondják ezeket?
Édesapánk, nagyanyánk akik olyan rendszerben éltek dolgoztak ahol nem kellett azon gondolkozniuk hogy lesz-e munka vagy sem. Aki nem dolgozott az közveszélyes munkakerülő volt.
A hétköznapi embert nem érdekelte hogyan csak legyen munkahelye. Ezért is halljuk mostanában az idősebb korosztályból azt, hogy:
"Jó is volt a Kádár-rendszerben. Akkor mindenkinek volt munkája."
Hogy mi a probléma ezzel. Alapvetően semmi, ha a Kádár-rendszer még mindig működne. De nem működik. Eltűnt és hátrahagyott egy hatalmas gazdasági űrt és ami rosszabb egy gondolkodásmódbeli torzulást eredményezett.
Minden ember sajnos a teljes biztonságra törekszik és törekedett akkor is mikor megtörtént a rendszer változtatás.
Nem tudtuk elengedni és továbblépni olyan irány felé amerre a megváltozott világban szükség lett volna.
Nem tudtuk elengedni és továbblépni olyan irány felé amerre a megváltozott világban szükség lett volna.
Véleményem az, hogy addig fogunk rossz vagy nekünk nem tetsző életet élni amíg nem látjuk be, hogy változtatnunk kell a gondolkodásmódunkon.
Na de vissza témához.
Az előző gondolatmenettel az a baj hogy sokan nem tudják hogy miért is volt mindenkinek munkája.
A kommunizmus 7 csodája:
1. Mindenkinek volt munkája.
2. Bár mindenkinek volt munkája, senki sem csinált semmit.
3. Bár senki sem csinált semmit, a tervet 100% fölött teljesítették.
4. Bár a tervet 100% fölött teljesítették, mégsem lehetett semmit kapni.
5. Bár nem lehetett semmit kapni, mindenkinek megvolt mindene.
6. Bár mindenkinek megvolt mindene, mégis mindenki lopott.
7. Bár mindenki lopott, mégsem hiányzott soha semmi.
Ez természetesen sarkított, de a főbb irányokat jelzi.
Kedvenc szavam volt régen a bújtatott munkanélküliség. Gimnáziumban halottam róla elsőnek és nem is tudtam elképzelni hogy mit is jelent. A kor nagy eszménye a teljes foglalkoztatás volt. Bármi áron de mindenki dolgozott. Úgy is hogy a 80-as évekre az ország adósságcsapdába került. Nagy része a felvett összegeknek az életszínvonal fenntartására költötték és arra, hogy a sok embert fizessék.
Legjobb példa erre,az amikor megkérdezem nagyanyámat, hogy mennyi takarítónő volt a konzervgyárban.
A válasz az volt, hogy volt vagy 30.
Akkor nem értettem, hogy minek annyi takarítónő, na de a témából adódóan szerintem te is rájöttél.
Ezernyi ilyen példát lehet lehet felsorolni. Próbálkozni lehet otthon is nagymamánál nagypapánál.
Sajnos most az akkori gondolkodásmódnak az elszenvedői mi vagyunk. Tetszik nem tetszik ez van.

A gazdaság átalakulásával változtak a szabályok és bizony mi az alkalmazkodásból egyest kaptunk.
Most sem állunk jó helyen. A foglalkoztatás persze átalakult és sok változáson megy még most is keresztül de a változás mindig nehéz és vannak vesztesei. És a vesztesek soha nem a politikai szereplők vagy a nagy gazdasági részvevők.
Változott a világ és sajnos oda jutottunk hogy az állam nem tud és kimerem mondani nem is akar felelősséget vállalni az emberekért.
A helyzet valljuk be lesújtó és nagyon elkeserítő. De hogyan is lehet ezt megoldani?
Vegyük sorba:
1. Nyugdíj nincs. nem is lesz lehet hogy nem csak az én korosztályomnak de még a mostaninak is kérdéses
2. Munkahelyek nincsenek ha van is az elsősorban szerencse és nagyon nagy alkalmazott képességek kérdése (kommunikációs képesség, el kell tudnod adnod magad, kicsit fényezni kell magad) amit nem tanítanak az iskolában.
3. Egyéb opciók melyek nagy tömegek számára nem elérhetőek (külföldi munka 2 gyerekkel semmi nyelvtudás nélkül)
Nézzük a munkanélküliséget. Nagy harcot hirdet minden párt amikor színpadra kerül, de eddig nem sokat láttunk és legfőképpen tapasztaltunk.
Amint az egyik csinál valamit ami talán használható a másik jön és eldózerólja. Így sajnos hosszútávon nem lehet egy országot stabil gazdasági pályára állítani.
Ha úgy érzed nem hallottál még elég sok megdöbbentő dolgot akkor most itt lesz egy másik videó.
A hangsúly nem is igazán a videón van, mert igen megdöbbentő és szörnyű ezeket hallani, de azt észre kell vennünk, hogy a lényeg 7:59-től 8:19 ig tartó videó részletben van.
Amint mondtam a világ megváltozott és meg kell nekünk is változnunk. Nem azért mert mindenki változtat hanem azért mert ez a jobb élet kulcsa, sőt megkockáztatom a túlélésé is.
Van nagyon sok cikk ami a munkahelyekkel az ott fellépő emberekre gyakorolt hatásokkal foglalkozik találni bőven cikket. Itt egy pár a teljesség igénye nélkül:
Válság feloldás
A fejlődés mozgatórugója
Álláskeresés 40 felett
Önbecsülés és a munkahely
Rengeteg cikk és sok sok tanulmány készült arról mi is éri az embereket a munkájukban. De igazából nem foglalkozunk vele. A munkaadó sem foglalkozik vele. Stressz, önértékelés,önbecsülés sok helyen még mindig nem értelmezhető kifejezések.
Pedig nagyban meghatározza a munkavállaló teljesítményét milyen légkörben dolgozik.
Szerencsére itthon is egyre elterjedtebb a csapatépítő tréningelés, a HR munkatársak jelenléte, de csak a nagyobb cégeknél a többség még így is rengeteg olyan problémával küzd melyek egyébként csak egy kis személyes törődést és odafigyelést igényelnének.
Remélem nem festettem teljesen rossz és negatív képet a munkahelyekről, azt hiszem még így is kis szeletét érintettem a témának.
A kulcsszó az öngondoskodás.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése