2012. június 24., vasárnap

Piramis vagy nem piramis?

Ez egy kicsit hosszabb bejegyzés lesz, de szerintem nagyon érdekes téma.

Amikor elkezdtem a networkmarketinggel foglalkozni mondhatom hogy teljesen szűz voltam-e téren, mert soha nem is halottam róla, hogy van ilyen dolog a világon. Se jót se rosszat így teljesen nyitott voltam és nagy szerencsémre tartottam magam annyira értelmesnek, hogy bárki bármit is mondjon valamivel kapcsolatban - jót vagy rosszat - nem teszem le mellette a voksom. Jobban szeretem én megvizsgálni, ha lehetőség van kipróbálni a dolgokat bármiről is legyen szó és majd ÉN levonom a saját következtetésemet.

Miért fontos ez? Egyszerű.

Olyan iszonyat sok információ és inger éri az embert, nap mint nap, hogy a rengeteg dolog közül már nem is tud választani. 
Nagyon fontos éppen ezért, hogy bárki bármit is mond egy adott dologról azt elsőre ne fogadjuk el. ha felkeltette az érdeklődésünket járjunk utána kérdezgessünk embereket akik már megcsinálták vagy kipróbálták az adott dolog. 
Nagyon fontos az is, hogy nem hallgassunk olyan emberekre akik nem csináltak nem próbáltak ki dolgokat. Teljesen mindegy miről van szó a séma mindenütt ugyanaz.

Egy (kicsit irreális )példa:

Tegyük fel hajat szeretnél vágni, mondjuk a tesódét és nem nullásra szeretnéd levágni hanem valamilyen fazont is szeretnél neki.
Nem tudod mit kell csinálni ezért tanácsot kérsz. Kihez fordulsz? 
valakihez aki soha életében nem vágott hajat, ha próbálkozott is vele akkor meg a sajátját szerette volna de azt elhibázta vagy egy fodrász ismerősödhöz?

Pont így volt ez velem is a networkmarketingben. Nem kérdeztem meg senkit a körülöttem lévőktől mert tudtam hogy nem értenek hozzá, ha értenék akkor valószínűleg csinálnák, de erről nem tudtam.

Mit csinál egy fiatal ember ha kíváncsi a 21. században? Úgy van!!! Rácuppan a netre. Én a Nuskin cégre voltam kíváncsi és rá is kerestem.
rengeteget utána olvastam és rengetek féle-fajta véleményt olvastam. Legtöbbje negatív és névnélküli.
Ennek csak később lettem tudatában milyen rossz dolog is. 
Legtöbbször a piramis-séma meg az átverés, lehúzás, átb*szás (bocsi, de azt hiszem ez a legfinomabb szó amit idézhetek) szerepelt. Hogy csak azok keresnek sokat akik elsőnek lépnek be, meg beszervezés....blablablablabla.

Szöget ütött a fejemben hogy mi az a piramis séma meg piramis-játék mert egyáltalán nem értettem és tanácsot is kértem ez ügyben.  Timkó Mátyás nagyon kedves Nuskin hálózatépítő segített nekem és elmagyarázta, hogy igen ez egy piramis-hierarchia. 
Mint ahogyan az egyházé, a munkahelyeké és minden működő rendszeré. 
Hogy miért? Mert kell kell egy hierarchia, de a különbség az az átlag hétköznapi piramis hierarchia és a networkmarketing struktúra között, hogy lehet feljebb lépni ha kitartóan dolgozol és belátható időn belül. Te vagy a saját főnököd, szabad az időbeosztásod és tiéd a döntés.
Ezt természetesen csak akkor lehet átélni ha valaki benne van és dolgozik hiszen akkor fogja látni és érezni a rendszert és annak előnyeit/hátrányait.

Most a Talk Fusion-nél cégnél vagyok és nem is fogok váltani, de a piramis téma itt is felvetődött.
Mégpedig egy "kellemes" névtelen blog képében :)

Amikor Csonka Kata megmutatta nekem miről is szól a Talk Fusion megmondom őszintén nem értettem. Online eszközök, bináris rendszer (nem is tudtam hogy van másfajta rendszer is és hogy mennyivel jobb)
otthonról végezhető,globális üzlet, nem kell szaladgálni és házakhoz meghívni embereket, telefonálgatni, nincs logisztika.

Elsőre nem is tudtam értékelni. Persze miért is tettem volna.

Na de térjünk vissza a "kellemes" blogra. 
Támadás, támadás, alaptalan és logikátlan értelmetlen és hamis érvek. Ennyi jött le. Nyomozgattam utána néztem, mint ahogy tettem azt a Nuskin ügyében is és azt kellett látnom hogy olyan dolgot mutattak meg amit addig nem is gondoltam volna. Persze ilyenkor már a piramis,átverés nálam már nem ért célt. 
Elkezdem dolgozni a Talk Fusion-ben és azt kellett észrevennem, hogy egyre többen mondják a hogy ezt egy piramis, átverés meg stb, stb.

Azt hiszem nem vagyok így vele egyedül ha azt mondom, hogy amit szeretünk és hiszen valamiben akkor azt meg is védjük. Én is tettem ezt mind a Nuskin ügyében, mind a Talk Fusion ügyében, de persze szélmalom harcot vívtam, vívtunk. A neten megtalálható blogra ha valamelyikünk védelmezni akarta a rendszert és az embereket a bejegyzéseket törölték. Megtehették hiszen ők hozták a szabályokat. Névtelenül persze.
Aztán persze a magyar csapat is kiadott egy  tényeken alapuló cáfolatot amit megtalálhatsz itt.
Azért is hogyha valaki kérdezné akkor tudjuk értelmes érveket is felhozni

Későbbiekben sokszor dühített az hogy létezik egyáltalán a blog, de rá kellett döbbennem, hogy még jó is hogy vannak. Hogy miért? Egyszerű.

Ha valaki egy névtelen blogírónak - aki zagyvaságokat ír össze és ténylegesen semmivel sem tudja alátámasztani - hisz, mintsem azoknak az embereknek akik a nevüket, elérhetőségüket, becsületüket adják a Talk Fusion céghez a neten (ahol tudjuk hogy mindig minden megmarad, nem veszik el semmi sem) akkor én azzal az emberrel nem szeretnék együtt dolgozni.

Na de vegyük a piramis gondolatokat egy kicsit nagyobb szemszögből szemügyre.

Miért alakulhatott ki ez a gondolkodásmód?
Egyszerű mert amikor lát valaki egy hálózatos üzletet akkor egyértelműen a sikeresebb emberek kerülnek reflektor fény elé. Elmondják hogy mennyi ideje van benn az üzletben mennyit keres már ahol elmondják. Ez furcsának és ellenszenvesnek hat elsőre, mert azt a határt éri el sokszor hogy arra a teljesítményre egy hétköznapi ember nem képes.

Persze igen csak azt nem veszik figyelembe sokat hogy "rengeteg"(nem 20-30 év!!!) munkája volt annak az embernek vele amíg ezt elérte.

Mivel nagyon sikeres emberekről beszélünk azért egyértelműen elkötelezettek is, bátrak, van önbizalmuk, nem lusták és ez bizony meghozz a sikereket. Senki nem mondja és a rendszer mindig rendelkezésre bocsájtja hogy le lehet előzni a legsikeresebbeket. Csak MUNKA van vele!!

Legtöbbször egyébként soha nem azok lesznek a legsikeresebbek akik elsőnek lépnek be egy üzletbe mert rengeteg probléma és gond van az üzlet kezdeti szakaszán.Természetesen lehet kirobbanó sikereket elérni a kezdetektől kezdve, de sokkalta gyorsabb ha már az adott cég stabil, ismerik, látnak benne fantáziát az emberek.
A "csúcson" lévő emberek soha nem azért lesznek sikeresek mert több lötyit vagy bogyót vagy embert "szerveztek" be az értékesítési hálózatba, hanem azért mert más a gondolkodásmódjuk. Én legalábbis ezt tapasztaltam.

A piramis struktúrával semmi gond sincs. Éppen ezért állnak az egyiptomi piramisok is több ezer év után ott ahova tették őket. Egyes geometriai elemzések szerint a legstabilabb építmények egyike a világon.

Piramis és piramis között akkor mi a különbség? Munka vs. MLM?

De mondok egy jobb példát. Nyugdíjrendszer. Na ott befizetsz sok évek keresztül valamit és nem kapsz vissza semmit. Cáfolj meg kérlek, de a 2012.06.24-i állás alapján nagyon úgy néz ki hogy az bizony a legnagyobb "LEGÁLIS" piramisjátékok egyike amiben te kötelezően benne vagy.

A kérdés nem az, hogy piramis-e vagy sem mindegyik az. Az igazán fontos kérdés az, hogy mindenkinek lehetőséget nyújt-e a belátható időn belüli magasabb pozícióba kerülésre vagy várnia kell sok-sok évet évtizedet ha egyáltalán fentebb léphet?

Az alsó szinteken vagy a később csatlakozott embereknek van e lehetőségük többet keresni annál aki előbb csatlakozott?

Egy szalagmunkás fog-e többet vagy ugyanannyit keresni mint egy igazgató?
Persze, ha sikeres a mellékállásban működtetett kapcsolati marketing vállalkozásában. :)

Annak aki esetleg jogilag is szeretné tudni azt, hogy mi különböztet meg egy legális hálózati értékesítő céget az pilóta/piramisjátékról annak ajánlom figyelmébe Dr. Szántó Judit 2007-ben kiadott eme témában kiadott publikációját.

Végezetül szeretnék bemutatni egy nagyon aranyos és kedves és azt hiszem mérhetetlenül ironikus verziót arra, hogy miért is nem piramisjáték vagy pilótajáték egy networkmarketing üzlet.

2012. június 22., péntek

Csapatmunka


Nagyon szeretem a képregény adaptációkat, Főleg azért, mert egy másik világot mutatnak be ahol bátor és példamutató emberek segítik a világot.
Néha jó "elmenekülni" egy ilyen világba, néha tényleg csak megnyomod a kikapcs gombot. 
Képregényt nem szoktam olvasni nekem az elég nehézkes olvasmány de filmen, mozgóképként sokkalta  jobb az élmény. Persze csak személyes vélemény.
Na de amiért most ezt a témát felhozom az az a különös dolog illetve észrevétel amire egy nagyon jó barátom  Komáromi Miki is rávilágít az egyik bejegyzésében.
Ez a dolog a csapatmunka.
Állásra való jelentkezésnél is kérik és már szinte el is várják hogy csapatban, team-ben tudjunk dolgozni. 
Miért? Mert a munkahelyeken is rájöttek arra, hogy sokkalta jobb eredményeket lehet produkálni, ha egy adott problémát vagy munkafolyamatot többen oldanak meg. Gyorsabb és energiatakarékos megoldás és nagyobb sikerhez is vezet.

Így van ez a kapcsolati marketingben is. nem kel nagy dologra gondolni csak csapatban dolgozunk úgy hogy mindenki a saját céljáért is küzd.

És mennyivel egyszerűbb ezt a neten, otthonról csinálni. 



2012. június 21., csütörtök

Szponzor- szponzorált


Ugye az előző bejegyzésben egy kicsit kifejtettem miért olyan fontos a szponzorálás szó és miért kell segíteni a másik embernek ha úgy dönt hogy szeretne kapcsolati marketinggel foglalkozni.
A szavaknak nagy erejük van és sokszor sok olyan rossz beidegződést, sebet okozhatnak amit nehéz gyógyítani.

Na de milyen is egy szponzor viszonya a szponzoráltjával

Személyes példával járnék elől.

Tudjátok amióta beléptem a Talk Fusion-höz (egyébként egy érdekes történet majd elmesélem )
azóta annyit változtam, fejlődtem a személyiségemben amennyit soha egész életemben. Nem túlzok tényleg.
Régen félénk voltam. Nem mertem kiállni magamért és azért amit gondolok, önbecsülésem a béka segge alatt volt persze nagyon szépen megmagyaráztam magamnak hogy jól  van ez így. Szerintem sokan tuják miről beszélek.

Nem kezdek el parázni olyan dolgokon amin teljesen felesleges. Pénzügyeim miatt nem aggódom, mert tudom hogy jó helyen vagyok és higgyétek el én sem állok jól anyagilag.
Csonka Kata, Komáromi Miki, Ács Zoltán, Kovács Judit és még nagyon sokan olyan segítséget adnak amihez igenis mindenkinek hozz kellene jutnia.
Soha egyszer sem halottam azt az általános dolgot amit lehet hallani hogy "hát biztosan nem vagy elég kitartó, nem vagy elég bátor".
Nem ők ezt tudják/tudták de együtt vezetnek rá arra hogy szabadon fejlődjek.
Mindenkiben vannak lelki blokkok (önbizalomhiány, önértékelési problémák, félelem a sikertől a kudarctól)
amit valljuk meg őszintén belénk neveltek akaratlanul is.
de szüleink is ezekkel a problémákkal nőttek fel, így mondhatjuk hogy áldozatok áldozatai vagyunk.

Jó dolog merni bízni valakiben akiről tudod hogy nem használ ki. Megtanulok saját magam felelősséget vállalni saját magamért és kiugrani az áldozati szerepből.
Hogy ez lehetséges lett volna Kata, Miki, Zoltán, Judit és még sokat munkája és a komplett Talk Fusion csapat nélkül? Nem tudom, de van egy olyan érzésem hogy nem ment volna. Csak hogy ne higgyétek azt még koránt sem vagyok az út végén, soha nem is leszek. Pont ez a lényeg. Az ÚT.

Biztosan láttátok a Lovagregény című filmet, ha nem akkor érdemes megnézni. Abban a szegény gyermekből előkelő lovag lesz de a kezdetekkor ott volt egy "tanító" egy lovag aki megtanította  a lovagi fortélyokra.

Mentor, szponzor, mecénás teljesen mindegy hogyan hívjuk mindenkinek szüksége van rá.Vagy legalábbis szüksége lenne rá, hiszen a problémákat együtt csapatban sokkalta könnyebb megoldani mint egyedül.

Én megtaláltam a mentoraimat, megtaláltam a csapatomat.

http://www.palastiimre.com/blog/azbeszt-s-az-mlm

Szponzorálás vs. Beszervezés


"Á.... tudom ez ilyen beszervezős izéé!"

Hú mennyiszer hallani ezt. Őszintén szólva feláll tőle a szőr a hátamon, de komolyan :)
Próbálom megmagyarázni hogy mi a különbség, ekkor már valahogy érezni lehet hogy veszett fejsze nyele.

Na tegyük is szerintem tisztába a két dolgot.

Kezdjük azzal, hogy miért is alakulhatott ki ez szóösszekapcsolás a kapcsolati marketing üzletekkel kapcsolatban.

Egyszerű mert behozták az illetőt az üzletbe és úgy hagyták. Nem foglalkoztak vele nem szántak időt és energiát arra, hogy segítségére legyenek az egyénnek a problémái megoldásában. Csak a pénzt akarták kivenni a zsebéből. Na az beszervezés.

Hozzá kell tenni hogy, ez nem jellemző a kapcsolati marketing üzletekre. Vannak emberek akik igen sajnos ezt csinálják de ezzel a saját üzletüket és a saját jó hírnevüket teszik tönkre.
Bízom benne, hogy nem ezek alapján ítélünk meg jó cégeket jó termékeket és jó embereket, mert az bizony nagy nagy általánosítás lenne amit pedig kerüljünk!

Mi még a beszervezés?

Titkosszolgálatokba szokás volt régen beszervezni kémnek hétköznapi embereket. Erőszakkal meg egyéb eszközökkel. na az beszervezés.

A probléma hogy sokszor összemossák a beszervezést és a szponzorálás szót és annak értelmét.

A beszervezés egy alá-fölérendeltséget feltételez ahol a beszervező akarata érvényesül és a beszervezettnek semmi döntése sincs. 

Na de akkor mi a szponzorálás?


A szponzorálás csak egyenrangú emberek között jöhet létre. Egy kapcsolati marketing üzletben nagyon fontos a bizalom.
Csak olyan emberrel tudok együtt dolgozni a saját céljaimért akiben meg tudok bízni. De nem? 

A szponzornak/mentor/ nagyon sok feladata és felelőssége van a szponzoráltjaival szemben és amit én legfőképpen kiemelnék az az erkölcsi felelősség. 

Senkit nem hagyhatok csak úgy a nagy fenében ott ahol éppen találkoztam vele.
Megtehetném, de azt a világot már kipróbáltuk amikor mindenkinek eljátszottuk a bizalmát.
Most jön az a világ amikor bizalmon és baráti együttműködések kapcsán segítünk egymásnak bármilyen problémánk is legyen.
Én legalábbis így építem a saját üzletem. 

És mivel egy üzletről beszélünk egyértelmű hogy anyagi érdekem is hogy segítsek más embereknek sikeressé válni, mert szponzorként csak így kapok hálózati jövedelmet.

Én dolgozok veled, hozzásegítelek ahhoz, hogy elérd a saját sikereidet amiből én csak egy kicsi részt kapok.

Ez egy folyamat ami időt vesz igénybe és folyamatos tanulásban lesz részed. Egyre jobban megismered magad, és a körülötted lévő világot és bizony ez egy nagyon felemelő érzés. Főleg akkor ha tudod hogy nem vagy egyedül és segítenek neked.... jobbá válni.

http://www.palastiimre.com

Lehetőségek V.

Kapcsolati marketing (MLM, Networkmarketing, hálózatiértékesítés)

Ezzel a lehetőséggel már szintem mindenütt valamilyen formában találkozunk vagy találkoztunk.

Ez a rendszer is mind a legtöbb új és formabontó és sikeres dolog a világon az amcsik fejéből pattant ki.
A felépítés baromi egyszerű és éppen ezért néha furcsának is tűnhet hiszen szeretünk mindet úgy túl bonyolítani.

Van egy cég annak vannak termékei. Kezdetben boltokban árulta a termékeit de valahogy nem volt olyan jó az eladások nagysága.
Mit csinál ilyenkor egy cég? Úgy van. Reklámoz.  Igen ám de az költség. Elég sok költség.
A költségek lefaragására és a hatékonyabb eladást ösztönözve inkább rááll a közvetlen értékesítésre.

A kapcsolati marketing a direkt marketing iparág része. Méghozzá a leggyorsabban fejlődő része.

Az adott céghez csatlakozhatnak az emberek mind értékesítő mind pedig csak termékfelhasználók baráti vagy ismerősi ajánlás alapján.

Felmerül sokszor az a kérdés hogyha valami jó akkor azt miért kell ajánlani? 
A reklám is egy ajánlás csak ugye nem úgy fogod fel. Sokkalta jobb eszköz mert egy ismerősödnek jobban elhiszed azt hogy valami jó ha mesél róla, mintsem ha látsz az adott termékről egy reklámot. 

A hölgyek biztosan tudnának mesélni hogy ilyen-meg olyan parfüm meg hogy milyen jó és kellemes. Na az emberek sokkalta fogékonyabba vagyunk a valaminek a megvételére ha azt egy ismerős ajánlja. 

De a lényeg. Ha valaki szeretne pénzt keresni anyagilag függetlenebbé válnia, mellékállásban és ezt még kellemes hangulatban is szeretné tenni ahol nincs panaszkodás és negatív hangulat akkor bizony az ő helye a közvetlen értékesítésben van. 

Egy ember képes  értékesítési hálózatot (mikro-franchise-t) létrehozni és passzív jövedelmet (pont úgy mint egy McDonald's esetében) kiépíteni egész életére ha más embereket segít megtanítani egy egyszerű ismételhető szisztémát követni és használni. 

A hangsúly a segítésen van.

Mi az előnye egy kapcsolati marketing üzletben vagy benne?

Átlaghétköznapi emberek üzlete ez. Persze vannak nem is kevesen akik vállalkozóként kezdték el mellékállásban és egyre többen lesznek is. Miért? Mert bevált és hatékony módszer arra hogy valaki pénzt keressen. Alkalmazottaknak pedig azért jó, mert nem kell semmit sem feladnia még az állását sem ha nem akarja és főnöke sem lesz.

Vannak cégek amik havonta fizetnek vannak cégek amik hetente fizetnek és van a Talk Fusion ami kifizet 3 percen belül.

A rendszer használata és belépés mindenkinek a szabad akaratán múlik hiszen itt bizony önkéntesek dolgoznak. :)


Mivel a 21. században élünk íme két videó ami bemutatja neked miről is van szó :)



Lehetőségek IV.


Franchise

Azt hiszem ez is mind sok szó a magyar nyelvezetbe nagyon gyorsan belekerült, de sokan nincsenek tisztában vele hogy mit is takar. Ez a rendszer is megjárta a maga nehézkes útját sokan ellenezték és ellenzik is mind a mai napig, de egy biztos: BIZONYÍTOTT.

Mint sok más gazdasági újdonság ez a rendszer is az amcsik fejéből pattant ki.
De azt tuti nem tudtad hogy a franchise rendszerek ősatyát Isaac Singer és John S. Pemperton voltak. 
Na ha nagymamádtól hallottál a Singer varrógépekről akkor a feltalálója pont az az ember aki a franchise rendszert is kitalálta 1860-as években. 
Pemperton neve pedig a Coca-Cola feltalálójaként ismerős lehet.
Ezen a honlapon bővebben olvashattok a franchies-ról.

Amerikában rengeteg féle-fajta franchise rendszer, hálózat van:
Vannak autókölcsönzők, fitnesztermek, takarítónői szolgáltatások, ablaktisztítók, adóbevallást elkészítő könyvelői cégek, katasztrófa sújtotta területek megtisztításáért alakult cégek,kávézók,salátabárok, bútorokat, autókat, háztartási gépeket bérbe adó cégek, ingatlan bérbeadással foglalkozó cégek, fodrászatok, faragott gyümölcsöket forgalmazó cég, pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó cégek, masszázs és fürdő szolgáltatásokat kínáló cég is. És igen vannak gyorsétteremláncok is.

Magyar viszonylatban a gyorsétteremláncok ugranak be sokaknak de nem is gondolnád hogy rengeteg üzletlánc van körülöttünk ami eme rendszerben működik. 
Itt van egy pár:

Vizsgáljuk meg őket anyagi szempontból. Jól termelnek-e ha igen akkor mi a titka?, Érdemes-e elindítani egyet és ha igen akkor mennyibe kerül a rendszer, Kinek ajánlott?

Jól termelnek-e a franchise cégek? 

Pénz. Persze hogy erre gondolok. Tud-e egyáltalán bármi is most a válság alatt is hasznot termelni vagy csak vegetálunk és csak próbálja mindenki átvészelni a dolgokat.

Vegyük a mindenki által jól ismert McDonald's. Lehet nem kedvelni lehet fújolni rá, de ha elmész az utcán egy ilyen étterem előtt akkor tuti nem sivár pultokat, szél csapkodta ajtókat látsz hanem vigyorgó gyerekeket  és egy csilivi cuki Pavlovi-reflexeket beindító plakátokat nézegethetsz amik csak úgy hívnak befelé.
Ugye?

Hogyan hatnak ezek a dolgok a pénzügyekre? Vedd meg a Haszon magazin 2012. évi áprilisi számát. Sok érdekességet tudsz meg majd belőle. 
A lényeg: 2011-es mérlegét tekintve a McDonald's étteremhálózat 12 százalékkal növelte a hálózati forgalmát. Európai szinten pedig 14 százalékkal növekedett a VÁLSÁGBAN!!!!
Egyébként szinte mindegyik franchise hálózat emelkedett a válságban.

Kemény mi? 
Mi a titok? 
Egyszerű a hálózati kiépítése, maga az hogy hálózatként üzemel. Rendszerben dolgoznak, összehangoltan. 
Meg is van az eredménye.

Érdemes-e elindítani egy franchise hálózatot?

Tömören és velősen: igen érdemes ha van annyi pénzed hogy elindíts egyet.
A franchise-nak van díja amit ki kell fizetnek hogy használhasd a márkát és a hozzákapcsolódó dolgokat. 
Lehet ezt befektetett tőkének is mondani ami egy-két százezer forinttól több tízmillió forintos befektetés is.
( A McDonald's esetében akár 120 millió is)
Átlag hétköznapi emberek számára is van lehetőség elkezdeni és ha okos vagy és kitartó nagyon jó befektetés lehet.
De tulajdonképpen ez is rengetek munkával és fáradsággal jár. Ha van egy jó manager akire bátran rábízhatod a rendszert akkor a fejed sem fog fájni.

A franchise hálózatok lényege a kiépített képzési rendszer, a marketing ami megint csak rendszerben működik.
Végezetül pedig egy rövid olvasmány: Miért jó franchise tulajnak lenni?

2012. május 27., vasárnap

Lehetőségek III.

Vállalkozás

Tudtad, hogy...


10 milliós Magyarországon 1 741 662 darab vállalkozás volt 2010-ben????
Már régen milliomosok között kellene taposnunk nem? Dúrni kellene őket hókotróval :)

A valóságban sajnos nem így van. Sok jelent itt is problémát, de a legfontosabb az hogy a magyar "vállalkozók" többségének kimondom NINCS vállalkozói gondolkodásmódja. Belevágnak olyan dologba amiről azt hiszik mivel sokaknak bejött miért ne jönne be nekik is. Ezért van a lakótelepeken olyan sok fodrász, műkörmös, kis garázsban élelmiszerbolt. Utána meg csodálkozás van, ha 1-2 év után gallyra megy a vállalkozás.
Hogy honnan veszem ezeket a kijelentéseket?
Nem kívánok senkit sem megbántani de teljesen egyszerű. A vállalkozási formák közül melyek a legnépszerűbbek?
Az egyéni vállalkozás, KFT és a BT. 
Azért, mert ezekben a legkisebb a felelősség aránya. Ha nem megy nem baj, visszaadjuk a vállalkozói igazolványt és kész. Sokszor egyébként meg sem szüntetik a vállalkozást egyszerűen ott hagyják.
Felelőtlen gondolkodásmód. 

Ehhez természetesen még hozzátesz az is, hogy a gazdasági körülmények nem megfelelőek a világ nem olyan helyzetben van a szomszéd csúnyán nézett rám a kormány nem segíti a kis. és középvállalkozásokat. stb, stb.

A nagyvállalatoknál kötelező üzleti tervet készíteni célokat (küldetés, stratégiai cél, operatív cél) kiépíteni. Fura módon sikeresek is. A célok lefektetése alapvető egy vállalkozás sikeressé tételéhez.

Ha megkérdeznénk egy egyéni vállalkozást van-e neki lefektetett célja leírva tuti biztos, hogy nem tudnák miről beszélünk. 

Érdekes rálátást enged a vállalkozói szférára az alábbi cikk.

Alapvetően a probléma a gondolkodásmóddal van, de ennek ellenére minden tiszteletem annak aki vállalkozásba fog, mert annyi ideget szaladgálást és stresszt kibírni nem mindenki lenne rá képes.

Na de akkor hova tovább? A következőkben postokban kiderítjük. :)

2012. május 25., péntek

Lehetőségek II.

Külföldi munka/migráció


Folytatjuk a közös kis barangolásunkat a lehetőségek között.
A legutóbbi bejegyzésemben pontos forrással nem tudtam szolgálni azt illetően mennyien is gondolkoznak a külföldi munka illetve letelepedésen.
Utána nyomoztam, de meg kell mondjam nektek nem volt nehéz. Feljött egy cikk valahol a neten és utána eljutottam a forráshoz. Itt: Külföldi munka/migráció



 Minden ötödik magyar tervezi a rövid,hosszabb vagy végleges kint maradást egy más országban.
Ez elég lesújtó adat.

Sok minden tehet róla, de ezt minden hétköznapi ember érzi is a bőrén:
életszínvonal romlás, bizonytalanság, minimális kereseti lehetőség, kevés esély az emberhez méltó jövedelem szerzésére.

A legpusztítóbb szerintem mind közül a közhangulat. Az ahogy az emberek viselkednek egymással.
Ne mond hogy nem tudod miről beszélek. Ülj le egy padra a városod főterén és nézd az embereke arcát.
Masszív kedvtelenség, passzivitás, negatív légkör.

Nekem még a kedvem is elmegy néha az élettől. De orvosolni is lehet ám. Egy mosollyal. :)
Egy mosoly, egy kedves megszólalás, dicséret nagyon sokat segít az emberek mindennapjaiban.
Visszaadja azt az érzést, hogy a pénztár mögött ülve nem csak egy robottal beszélgetünk, hanem egy húsvér emberrel.

Na de térjünk vissza a témához.

Szóval rengetegen szeretnének rövidebb vagy hosszabb időre esetlegesen végleg kint maradni egy másik országban. Ez az opció rengeteg kérdést felvet.

1. Ha mindenki kimegy ki marad itthon?
2. Ha pont azok mennek ki akik dolgozhatnának ki fog itthon dolgozni?
3. Hosszútávon megéri-e kimenni és egy teljesen új életet kezdeni?
4. Vajon tényleg annyira rossz itthon a helyzet hogy mindenáron kit találjuk meg a válaszokat és a megoldásokat?

stb....stb....

A kérdéseket lehetne sorolni, de ezeket majd mindenki magának válaszolja meg.

Egy biztos:

Lehet, hogy egy normál állással is többet lehet keresni külföldön, mint itthon egy főiskolai tanári fizetéssel, lehet hogy félre is tudsz tenni a sok száz ezer forintból, lehet, hogy nyelvet is tudsz tanulni és határozottabb leszel és sok mindent átveszel az adott kultúrából. DE.

MI LESZ UTÁNA?

Tegyük fel, hogy csak egy rövid időre mész ki. Tegyük fel Angliába főiskola/egyetem után. Kijutsz állást is találsz és jól is keresel a magyar viszonyokhoz képest.
Diplomával amiért küzdöttél sikeresen elhelyezkedtél egy hotelban.
Megtanultad hogyan kell napi 8 órában 12 óra munkáját elvégezned és ha beteg vagy akkor nincs szabi ha csak nem vagy lázas.
Magadra nincs időd, hiszen rengeteg energiádat elveszi a munka így mindig hulla fáradtan esel be az ágyba. Párkapcsolatot felejtsd el, időtök nem lenne egymásra.

Őszintén. Ez az álmaid élete?

Rövidtávon teljesen igazat adok ha azt látod, hogy érdemes menni, de hosszútávon nagyon nehéz. Kivételezés persze kint is van. Senki ne mondja, hogy nincs. Az persze lehet hogy te, mint jó munkaerő ne lennél használható.

Ha tegyük fel nem menne akkor hazajössz zsebedben egy kis pénzzel, amit így is úgy is felélsz. Ha jól gazdálkodsz sok fontos dologra futja.

Persze csak egy példát említettem és biztosan sokan elleneznétek hogy ez nem így van, meg lehet ott kint jó állásokat találni stb,stb. Igazatok lesz, de csak azért mert vagy épp kint dolgozol és szubjektíven ítéled meg az életed vagy azért mert ismeretségi körödből volt ember akinek bejött.
Nagy tömegekben nem működik.

A személyes véleményem, hogy kint sem jobb mint itthon. Sokan a pénz miatt mennek ki és sajnos nem látják, hogy mennyi plusz energiát veszítenek azzal, hogy megpróbálnak jó munkaerő lenni és másnak dolgozni.
Rossz ezt hallani, de kint tucatárú az ember. Ha nem bírod a munkát majd jön a helyedre lengyel, román vagy másik magyar munkás. Veszíteni csak az átlagember veszíthet vele hosszútávon.

Egyet tegyünk meg. Lehet, hogy sok minden itthon sincs rendben, lehet hogy kormány kormányt váltva nehezíti meg az életet, de a saját életünkért csak mi vagyunk a felelősek.

Távlatokban gondolkodjunk és ne vesszünk el a részletekben, még akkor is ha az az adott pillanatban jónak látszik is.

2012. május 22., kedd

Lehetőségek I.

Munkahely/munkahelyek.


"Legyen egy diplomád,szerezz egy munkát és akkor jó lesz."

Biztosan hallotta már mindenki ezt vagy az ehhez hasonló mondatot. Valamilyen szinten egyet is tudtam érteni vele. Régen. Ennek a gondolatmenetnek az alapszisztémája az hogy a világ lineárisan halad. Nincsenek mélypontok, minden teljesen kiszámítható és uralható. Szerintetek?

Na de kik is mondják ezeket? 

Édesapánk, nagyanyánk akik olyan rendszerben éltek dolgoztak ahol nem kellett azon gondolkozniuk hogy lesz-e munka vagy sem. Aki nem dolgozott az közveszélyes munkakerülő volt. 
A hétköznapi embert nem érdekelte hogyan csak legyen munkahelye. Ezért is halljuk mostanában az idősebb korosztályból azt, hogy: 

"Jó is volt a Kádár-rendszerben. Akkor mindenkinek volt munkája."

Hogy mi a probléma ezzel. Alapvetően semmi, ha a Kádár-rendszer még mindig működne. De nem működik. Eltűnt és hátrahagyott egy hatalmas gazdasági űrt és ami rosszabb egy gondolkodásmódbeli torzulást eredményezett.
Minden ember sajnos a teljes biztonságra törekszik és törekedett akkor is mikor megtörtént a rendszer változtatás.
Nem tudtuk elengedni és továbblépni olyan irány felé amerre a megváltozott világban szükség lett volna.

Véleményem az, hogy addig fogunk rossz vagy nekünk nem tetsző életet élni amíg nem látjuk be, hogy változtatnunk kell a gondolkodásmódunkon.

Na de vissza  témához. 

Az előző gondolatmenettel az a baj hogy sokan nem tudják hogy miért is volt mindenkinek munkája.

A kommunizmus 7 csodája:

1. Mindenkinek volt munkája.
2. Bár mindenkinek volt munkája, senki sem csinált semmit.
3. Bár senki sem csinált semmit, a tervet 100% fölött teljesítették.
4. Bár a tervet 100% fölött teljesítették, mégsem lehetett semmit kapni.
5. Bár nem lehetett semmit kapni, mindenkinek megvolt mindene.
6. Bár mindenkinek megvolt mindene, mégis mindenki lopott.
7. Bár mindenki lopott, mégsem hiányzott soha semmi.

Ez természetesen sarkított, de a főbb irányokat jelzi.

Kedvenc szavam volt régen a bújtatott munkanélküliség. Gimnáziumban halottam róla elsőnek és nem is tudtam elképzelni hogy mit is jelent. A kor nagy eszménye a teljes foglalkoztatás volt. Bármi áron de mindenki dolgozott. Úgy is hogy a 80-as évekre az ország adósságcsapdába került. Nagy része a felvett összegeknek az életszínvonal fenntartására költötték és arra, hogy a sok embert fizessék.

Legjobb példa erre,az amikor megkérdezem nagyanyámat, hogy mennyi takarítónő volt a konzervgyárban.
A válasz az volt, hogy volt vagy 30.
Akkor nem értettem, hogy minek annyi takarítónő, na de a témából adódóan szerintem te is rájöttél.
Ezernyi ilyen példát lehet lehet felsorolni. Próbálkozni lehet otthon is nagymamánál nagypapánál.

Sajnos most az akkori gondolkodásmódnak az elszenvedői mi vagyunk. Tetszik nem tetszik ez van. 

A gazdaság átalakulásával változtak a szabályok és bizony mi az alkalmazkodásból egyest kaptunk.
Most sem állunk jó helyen. A foglalkoztatás persze átalakult és sok változáson megy még most is keresztül de a változás mindig nehéz és vannak vesztesei. És a vesztesek soha nem a politikai szereplők vagy a nagy gazdasági részvevők.

Változott a világ és sajnos oda jutottunk hogy az állam nem tud és kimerem mondani nem is akar felelősséget vállalni az emberekért.
A helyzet valljuk be lesújtó és nagyon elkeserítő. De hogyan is lehet ezt megoldani?

Vegyük sorba:

1. Nyugdíj nincs. nem is lesz lehet hogy nem csak az én korosztályomnak de még a mostaninak is kérdéses
2. Munkahelyek nincsenek ha van is az elsősorban szerencse és nagyon nagy alkalmazott képességek kérdése (kommunikációs képesség, el kell tudnod adnod magad, kicsit fényezni kell magad) amit nem tanítanak az iskolában.
3. Egyéb opciók melyek nagy tömegek számára nem elérhetőek (külföldi munka 2 gyerekkel semmi nyelvtudás nélkül)

Nézzük a munkanélküliséget. Nagy harcot hirdet minden párt amikor színpadra kerül, de eddig nem sokat láttunk és legfőképpen tapasztaltunk.
Amint az egyik csinál valamit ami talán használható a másik jön és eldózerólja. Így sajnos hosszútávon nem lehet egy országot stabil gazdasági pályára állítani.






Ha úgy érzed nem hallottál még elég sok megdöbbentő dolgot akkor most itt lesz egy másik videó.




Ezek a tények. Na de hogyan lehet akkor tovább menni?
A hangsúly nem is igazán a videón van, mert igen megdöbbentő és szörnyű ezeket hallani, de azt észre kell vennünk, hogy a lényeg 7:59-től 8:19 ig tartó videó részletben van.

Amint mondtam a világ megváltozott és meg kell nekünk is változnunk. Nem azért mert mindenki változtat hanem azért mert ez a jobb élet kulcsa, sőt megkockáztatom a túlélésé is.

Van nagyon sok cikk ami a munkahelyekkel az ott fellépő emberekre gyakorolt hatásokkal foglalkozik találni bőven cikket. Itt egy pár a teljesség igénye nélkül:

Válság feloldás
A fejlődés mozgatórugója
Álláskeresés 40 felett
Önbecsülés és a munkahely

Rengeteg cikk és sok sok tanulmány készült arról mi is éri az embereket a munkájukban. De igazából nem foglalkozunk vele. A munkaadó sem foglalkozik vele. Stressz, önértékelés,önbecsülés sok helyen még mindig nem értelmezhető kifejezések.
Pedig nagyban meghatározza a munkavállaló teljesítményét milyen légkörben dolgozik.
Szerencsére itthon is egyre elterjedtebb a csapatépítő tréningelés, a HR munkatársak jelenléte, de csak a nagyobb cégeknél a többség még így is rengeteg olyan problémával küzd melyek egyébként csak egy kis személyes törődést és odafigyelést igényelnének.

Remélem nem festettem teljesen rossz és negatív képet a munkahelyekről, azt hiszem még így is kis szeletét érintettem a témának.

A kulcsszó az öngondoskodás.

2012. május 13., vasárnap

Vezérlő dinamika I.


Fontosnak tartom, hogy mindenki akár tanult akár nem értsen egy kicsit a közgazdaságtanhoz. Sok évszázados történettel bír ez a tudományága, ami már szerves irányítója az életünknek.
A világot sok szemszögből sok minden irányíthatja de egy biztos. Origóként mindig az emberhez jutunk el.
Mi hozzuk, mi teremthetünk poklot és paradicsomot is erre a kis bolygóra.


Igen ez egy kicsit snassz dumának tűnik, de bármilyen fura a világot ezen mondat háta mögött megbújó összetevő található meg.

Adam Smith-t a modern közgazdaság-tudomány atyjának tekintjük.
Egyszerű, kézzel fogható és és jól emészthető gondolatokat alkotott meg melyek ugyan jól működnek elméleti síkon de a való világba ültetve igencsak kibillen az egyensúlyából.
Két nagy művet alkotott ( Az erkölcsi érzelmek elmélete, A nemzetek gazdagsága) életében melyek közül én személy szerint jobban tudok azonosulni Az erkölcsi érzelmek elmélete.

A két könyv megszületése között 17 év telt el ami alatt Adam Smith világnézete kimerem mondani 180 fokot fordult.
Az első alkotás fő iránya, hogy az emberek csakis az egymás segítése révén élhetnek egymás mellett kiegyensúlyozottan. Fontos az egymás irányi rokonszenv és a szimpátia. Ezt az érzést tartotta a munka mozgatójának.

Eltelt 17 év és megszületett egy olyan mű melynek alapvető mondani valója hogy:
"Versenyhelyzetben az egyéni ambíció szolgálja a közös célt."

Kiderül, hogy szerinte az ember gazdasági tevékenységének fő motívuma az önző érdek.Az egoizmus.
A saját érdekeit csak úgy követheti, hogy ha más embereknek szolgálatot teljesít, vagyis saját munkáját vagy munkatermékét kínálja nekik cserére. Így fejlődik ki a munkamegosztás.

Na lehet tippelni melyik mű lett a mai gazdaság alapja.

Alapjában véve a művekben leírtak egyike sem ültethető át a valóságba telje egészében úgy hogy az mindenkinek jó legyen. Valaki mindig veszít. Ez a rendszer alaptézise.

Hogy miért mondom hogy nem jó? Mert a szerző sok olyan dolgot vett alapul ami ma a XXI. században csak részlegesen érvényesül és több dolog is közbe iktatódott.
Sőt sok mindent. nem vett bele. Fogyasztói társadalom, környezetszennyezés, technológiai fejlődés szóval sok mindent.
És mégis a műveiben leírtak érvényesek a mai gazdaságban.

Fura nem?

A világ megváltozott és vele együtt természetszerűen változott a gazdaság is.
Egy alapvető természeti törvény azonban mindig érvényes maradt.

Az alkalmazkodás-törvénye.

Sokan félreértik, nem jól értelmezik ezt a törvényt. Biztosan ismerős legfeljebb a biológia óráról.
A lényege hogy nem a legkisebb vagy a legerősebb fog túl élni átvészelni egy - maradjunk ennél a szónál- kataklizmát, hanem az aki képes a leggyorsabban alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

Ez a törvény ugyanúgy érvényes a biológiában és ugyanúgy érvényes a gazdasági életben is.
Jelek vannak csak figyelni kell.

Kattints ide: http://www.palastiimre.com

2012. május 12., szombat

Lehetőségek



A válság kínai jele
Válság a kínai nyelvben két jelből tevődik össze: veszély és esély/lehetőség


Sok minden van ami miatt úgy érezheted a világban sok minden miatt jobbra-balra csapódsz és nem találod az életed.
Régen én is úgy éreztem, hogy csak egy golyó vagyok a flippergépben és közben valaki ide-oda csapkod kénye-kedve szerint. Remélem, hogy tudok számodra is egy járható utat mutatni illetve a sok út között különbséget tenni számodra is.
Kezdjünk is bele.

A példák természetesen egyszerűsítettek de azt hiszem hogy 90%-ban elfogadható képet ad a jelenlegi helyzetről.
Vegyük példának hogy te egy fiatal pályakezdő vagy és szeretnél beleharapni a nagy tortába és kényed kedved szerint lubickolni gyorsan. Az idősebb korosztály számára mi vagyunk az ifjú titánok :)

A második verzióban vehetjük azt is hogy Ön egy átlag hétköznapi ember, nem vállalkozó csak egy 2-3 műszakban dolgozó ember, aki szeretné a gyermekeinek a gyógyszert megvenni ha betegek, vagy kifizetni a svájci frank alapú hitelét, hogy a bank nehogy elvegye a házat ami amúgy is a banké.

1. Munka/munkahely


Recesszió van. Egy darabig még marad is. Sajna ez van. Ennek ellenére rengeteg munkalehetőség van többségében a pénzügyi szektorban. Egy kis továbbképzéssel biztos munkát találhatsz egy banknál de tudd rengeteg szaladgálás és tárgyalás vár rád. Elengedhetetlen a jó kiállás, a tárgyalókészség, kommunikációs képesség és bizony az idegen nyelv tudás sem árt aminek egy fiatal és egy átlag munkás ember is a hiányában van többségében.
Ha nem is a pénzügy területén helyezkedsz el hanem egy más munkakörben akkor biztos lehetsz benne hogy sok műszakban is dolgoznod kell kevés pénzért. Mi az eredmény? Kevesebb idő jut magadra, a családodra. Ez bizony hosszútávon megbosszulja önmagát.

2. Külföldi munka


Magyarországon minden 6. ember azon gondolkodik hogy kimegy külföldre dolgozni. Orvosok, nővérek, mérnökök stb.
Bocsássatok meg a forrást nem tudom egy ismerősöm mondta ezt a számadatot. Lehet igaz lehet nem, de ha igaz akkor a helyzet itthon lesz elég súlyos.
Egyébként külföldön sem piskóta. Egyik ismerősöm beteg volt és nem volt betegszabi. Ha lázas, ha köhög akkor is menni kell. Egy idő után megtanult, megtaníttatták vele hogyan kell napi 8 órában 12 órát dolgozni.
Sokan azt is mondják nincs kivételezés. Sajna van.
A tények azt bizonyítják hogy egy minőségileg alacsonyabb munkakörben is többet lehet keresni külföldön, mint itthon egy egyetemi/főiskolai állással. Ezzel nem lehet vitatkozni, de hogy mit is fizet meg érte az ember az már más kérdés.
Egy kétgyerekes család pedig nem fog kicuccolni csak úgy gondolva egyet. Vagy rosszul gondolom?

3. Vállalkozás


Na ez kemény. Ott vannak cápák. Magyarország a vállalkozások szempontjából érdekes helyzetben van de erről majd egy későbbi bejegyzésben írok. A tények azt bizonyítják , hogy a már meglévők is a fennmaradásért küzdenek. Sokan a gondolkodásmódjuk és a hiányos vállalkozói szemlélet áldozatai.
Ehhez természetesen hozzá adódik a válság hatásai és az hogy az államirányítás elég sok megszorításnak teszi ki a vállalkozói réteget.

4. Franchise


Lassan itthon is a hétköznapi szavak egyikévé válik. Ez a vállalkozás típus is megjárta a maga kálváriáját de a világ majdnem minden országában legális vállalkozási formának tekintik.
Amerikában rengetek féle-fajta formája van kezdve az aerobik termektől a festő szolgálatokon az ingatlanközvetítőkön át a nálunk is jól ismert gyorsétterem láncokig.
Előnye, hogy többségében egy kialakult marketing áll mögötte és sok éves szakmai tapasztalat és egy jól működő rendszer.
Ha van kezdésnek kb 350 ezer Ft-od akkor neki is kezdhetsz. Véleményem az hogy ezen rendszer sem nyújt teljes elérhetőséget minden ember számára.

5. Kapcsolati marketing/hálózati marketing/networkmarketing/MLM


Telesen mindegy melyik megnevezést használod az a fontos tudd hogy mit is kell érteni alatta.
Sokan sokféle képen vélekednek a hálózatos üzletekről, de azt le kell szögezni hogy ezek csak 98%-ban külső vélemények. Sokan nem dolgoznak benne de mégis véleményt alkotnak, amit leginkább ahhoz  tudom
hasonlítani hogy látod a Vészhelyzet c. sorozatban hogyan kell egy kificamodott kezet helyrerakni, de ha odakerülnél nem biztos, hogy jól megtudnád oldani a helyzetet. Az sem elfogadható, hogy "a nagynéném csinálta és láttam hogy csinálta EZÉRT TUDOM hogyan kell ezt csinálni.
Ez a fajta vállalkozás egy szabad döntésen alapszik. Aki ebbe belekezd többségében azért kezd bele mert szeretne magénak egy jobb életet.

1959 óta működő modell amelyet természetesen elég rendesen támadtak de világszerte elérkezett már az az idő amikor hivatalosan is gazdaságilag neves lapok szakfolyóiratok, híradások is elismerik a közvetlen értékesítés sikerét.
Miben másabb ez a rendszer mint az előzőek? Sok minden miatt de elsődlegesen az, hogy alapvetően az embereken múlik a saját sikerük nagysága.
Elérhető hétköznapi emberek számára is.
Ez az iparág mind a mai napig változik így folyamatosan követik egymást a trendek.
A világ változik és sok cég van ebben az iparágban. Aki a pénzügyekkel szeretne foglalkozni vagy akit a szépségápolás érdekel esetleg az internetes szolgáltatások. mindenki megtalálja  a saját számítását.
Nem kell magad nagy pénzbeli befektetésbe verned magad ( ez sajnos nem igaz minden cégre) és főnököd nincs. Senki nem mondja meg mit csinálj, csak tanácsot kapsz. Hogy elfogadod-e az rajtad áll.
Nézd meg az alábbi videót és döntsd el vajon a szereplők mennyire értenek ahhoz amit mondanak és mennyire ért hozzá Julika néni a szomszédból?


2012. május 3., csütörtök

Mi a különbség a pánikolás és a realitás talaján való állás között?

Ha az előző blogbejegyzésemet olvastad az az érzés támadhatott benne, hogy hú de lehúzó. Nem kellemes hangulatú az biztos. Nem is az volt a célom hogy valamilyen szép rózsaszín színes vattacukros képet adjak neked a világról és arról amit gondolok.

Két dolgot tehetsz:
  1. A blog olvasása annyira idegesít, hogy kinyomod. (remélem nem :))
  2. Tovább olvasod
Ha a továbbolvasást választottad akkor el kell mondjak neked egy fontos dolgot amin biztosan végigmentél már az életedben és valahogyan megtapasztaltad.
Ez pedig a pánik.

Mi is a pánik? A wikipédia szerint a pánik kétségbeesett rémület, amiben a menekülési kényszer felülbírálja a józan észt.

Egyénenként is veszélyes de igazán akkor válik rettenetesség ha sok ember egyszerre csinálja.
Gondolja csak bele. Világválságok kirobbanásakor természeti katasztrófáknál nagy tömegeknél mindig megjelenik a pánik. 

Az első emberi reakció teljességgel érthető, de szerintem a problémát az okozza, hogy ez az állapot huzamosabb ideig fennáll. Tovább mint kellene.
Ha ez történik akkor bizony elég rendesen leblokkoljuk a normális agyi tevékenységeket hiszen nem arra leszünk ráállva gondolatilag hogy: Oké, van egy gond ezt MEG KELL OLDANI, hanem arra, hogy ÚRISTEN, JESSZUSOM, MOST MI LESZ, VÉGE VAN MINDENNEK.

Azt gondolom pánikolni is alkotmányos jogunk, de hosszútávon érünk vele valamit?
Egy idő után nem csak magunkat hanem a körüllőttünk lévőket is stresszes helyzetbe, érzelmi feszültségbe hajszoljuk ami senkinek sem jó. 

Van egy két érdekes és használható kis trükk amiket mindenki megtalál a neten pár perc keresgélés után.

Mélyen nem kívánok belemenni, mert gyakran betegségig merülő gondok vannak amiben én nem vagyok szakavatott segíteni.

A segítség vagy inkább tanács a részemről annyi lenne hogy nem kell rögtön a nyugtató után nyúlni.
Tudom nehéz de az első az hogy lazulj el. Kapcsold ki egy picit az agyad, gondolj olyan dologra ami kellemes érzéssel tölt el. Ne engedd hogy az agyad és a gondolataidat olyan gondolatok árasszák el amik lehetetlen utakat sugallnak.

Itt jön egy kis reklám:
Ha tudjátok vegyétek és olvassátok Kerner Tibor: Sziklaszilárd önbecsülés című könyvét könyvét.
Ha valaki úgy gondolja mindennapi segítség kell és nem kíván nyugtatókat tömködni magába akkor olvassátok el ezt a könyvet és alkalmazzátok a leírtakat. Hasznos tanácsok vannak benne és egyszerű de nagyszerű gyakorlatok:


Na de lépjük is arra  a részre amiért én most ezt a post-ot írom.
Beszéltem egy kicsit a pánikról arról, hogy bizony a tömegeknél mennyire nagy kárt tud okozni. 

A pánik kétségbeesett rémület, amiben a menekülési kényszer felülbírálja a józan észt.

Ha az emberek pánikolnak nemcsak hogy nem koncentrálnak a megoldásra hanem hibáznak is. És bizony a pánokban lévő embertömegek irányíthatóak. Bizonyíték erre a II. világháború.

A pánik egy kényelmetlen élethelyzet tele kellemetlen gondolatokkal és érzelmekkel amiktől az ember akaratlanul is szabadulni akar. Ekkor lépnek sokszor színre a diktátorok. Jobb esetekben olyan emberek akik igazán rendelkeznek olyan karizmával, attitűddel ami abban segíti, hogy a tömegek helyes irányba ne pedig öngyilkos jövőbe menjenek.

A átlag hétköznapi életben is zajlik egy pánik hangulat de szerintem csak takarékon. Mindig vannak hírek amik időről - időre egy kicsit fellobbantják a pánikhangulatot és szerintem tudatosan.

Ilyen volt például a téli minuszfokok riadalma. Nagyon durva volt. Nem a - 20 fok mert az kibírható hanem az a marketing ami mögötte volt. Lassan kezdtem magam úgy érezni, mint ha a Holnapután című filmben lettem volna.

Elindult a felvásárlási láz amint lehullott az első hó. Télen. Mert ha júliusban esett volna akkor azt mondom hogy para, na de decemberben?

Mit tehetsz ha az életed egy lassú és kényelmetlen pánikhangulatban telik?
Hogy honnan tudod hogy ilyen az életed? Onnan hogy mindenért aggódsz. A Közel-keleti helyzet miatt, a csekkek miatt, vajon kirúgnak-e, vajon lesz e nyugdíjad vagy sem, és a többi és a többi....

Az egyik legfontosabb kérdések: tudok-e változtatni/ megszüntetni azt a problémát MOST!

Én ezt csinálom és ezt ajánlom:

  1. Nem kezdek el agyalni olyan problémákon  amiken amúgy sem tudok MOST változtatni. Sajnálom a kis kínai gyerekeket, hogy árván maradtak, de azzal hogy elsírom magam nem segítek rajta.
  2. Ne légy lelketlen. Ha foglalkoztat egy probléma ami hallottam és tényleg szeretnék segíteni akkor keresek, kutatok és segítek, de az érzelmi hullámokat ne engem hogy átsöpörjenek rajtam.
  3. Ha a probléma kihatással van az életemre akkor felmérem a helyzetet. Megoldásokat keresek arra, hogy a probléma megszűnjön. NEM PÁNIKOLOK! Azzal csak blokkolom magam
  4. Ha a probléma kihatással van az életemre akkor megvizsgálom, de ténylegesen ki a tettes. Többségében ÉN leszek a ludas. Ne kezd el vádolni mást, mert akkor nem kezdesz el felelősséget vállalni a saját életedért és csak tologatod a labdát. A 18.életév csak jogilag nagykorúvá tesz nem felnőtté! Felnőtt akkor leszel ha felelősséggel vállalod a kudarcot és a sikert is az életedben.
  5. Adj időt magadnak. Ha nagy a probléma akkor arra voltak utaló jelek csak nem vetted észre vagy nem akartad észre venni és akkor bizony nem más a hibás. Ne akard az életed problémáid egyszerre megoldani, Nem fog menni. Ez egy tanulási folyamat is. A tanuláshoz idő kell.
  6. Hibázni fogsz, sokszor. Nem baj senki sem tökéletes. Az a  jó ha hibázol a  legjobb pedig ha folyamatosan tanulsz belőle és kétszer nem véted el ugyanazt a hibát.
  7. Túl szigorú ne légy önmagadhoz. Légy reális. Nem te tehetsz a világ össze problémájáról.
  8. Alkoss tiszta és reális képet, Ne ess át a ló túloldalára. A problémákat KI KELL MONDANI. De ne uralja a probléma központúság a gondolkodásodat. Mindig a megoldáson gondolkozz! Ez nem megy egyik napról a másikra. Az alkoholistáknál is azzal kezdik, hogy megfogalmazzák a problémákat. Utána jöhet minden más.
  9. Segíteni akarsz más embereken? Rendben. Segíts először magadon. Utána teljes lélekkel tudsz másoknak is segíteni. Haladhatsz az úton más emberekkel együtt de egy kicsit talán neked kell elől járnod. És követni fognak. Kikérik a tanácsod és meghallgatnak. Jó érzés. :)

2012. május 2., szerda

Dezinformált társadalom

Sokszor hallani azt, hogy információs társadalomban élünk. Na de mit is jelent?
A lényeg az, hogy az információkat a társadalmat alkotó egyének rengetek helyről tudják beszerezni és nem kell attól félniük hogy hozzájuk az őket érdeklő és az életüket befolyásoló fontos információk nem jutnak le. 
Persze ez az én szubjektív leírásom.

Rengeteg alkalommal hallottuk azt a mondatot is, hogy  az információ hatalom. Ezzel azt hiszem nem tudok vitatkozni. Csak. Hogyan használom? 

Nagyjából a világ tudásanyaga 4-5 évente megduplázódik. Nyomon tudja-e ezt követni egy ember részletében? Szerintem még nagy vonalakban sem.

Tudásalapú társadalom. Nem tudom érzed-e hova akarok kilyukadni. Csak röviden: olyan gyorsan veszi fel a világ a tudástárába az újabbnál újabb teóriákat,elméleteket oktatott anyagként hogy azt nemhogy egy átlag ember, de még egy ország oktatás rendszere sem képes átvenni.
Az "érvényes tudás" szavatossága gyorsan lejár és ha állandóan aktuálisak akarunk lenni a világ és dolgaiban akkor bizony folyamatosan tanulnunk kell. 
Tátáááááááááá! Megszületett az élethosszig tartó tanulás fogalma.

Túl sok az információ és bizony az átlag ember nem képes önmaga szelektálni közöttük.
Na jó de hogyan? KI tud segíteni? 

Sajnos bizony egy olyan magyarországi társadalomban élünk ahol az aktualitás azt jelenti, hogy tudjuk mi volt a Való Világ vagy valamelyik szappanopera előző részében. Vannak kivételek nem is kevesen de a tömegek még mindig a bűvös doboz bűvkörében élnek. 

Amit a TV-ben látunk, hallunk azt hajlamosak vagyunk elhinni és gyakran mi is olyan érzéketlenek leszünk mint azok a híradós bemondok akik rezzenéstelen arccal mondják be az "aktuális" "fontos" "híreket".
Tény, hogy 10-ből 9 TV-ben leadott hír negatívan hat az emberek általános közérzetére.
A címszavak: felrobbant,megölte,megcsalta,leszúrta,terrorista,átverte,pánik,rejtélyes,katasztrófa,büntetés.

A fennmaradó 1 többségében egy kicsi és aranyos állatkáról szól ami éppen megszületett egy itthoni vagy külföldi állatkertben. 

A lényeg az arány!

Az emberek sokszor nem is értesülnek olyan dolgokról amelyre igenis büszkék lehetnek, egyenes háttal azt mondhatják hogy igen ezt is MI csináltuk.
Megértem a TV csatornákat is. Azzal, hogy történik valami jó a világban azzal furamódon nem lehet nagy nézettséget generálni. 
Ez az ember talán állatias énjének negatív kiszűrődése. Ezt bizonyítja az is hogy Rómában áll a Colosseum.

"Panem et circenses."

A tények bizony azt is bizonyítják, hogy az emberek egyre inkább el vannak veszve a hiteltelen, manipulatív, gagyi, vagy egyszerűen téves (ál)információk tömkelegében. Az emberekre zúduló és gyorsan változó információk mennyisége ma már messze meghaladja a feldolgozhatóság határát. 

Felmerül a kérdés, hogy akkor kire hallgass?

Ha elfogadsz tőle egy tanácsot akkor az ez lenne:

Olyanoktól kérj tanácsot akik már megcsinálták azt amiről beszélnek. Ha anyagilag érdekelt abban, hogy neked segítsen akkor az még jobb és több, mint 95%, hogy amit mond az a hasznodra válik hosszútávon.

Aki szegényebb vagy olyan anyagilag függő, mint TE , attól ne kérj pénzügyi tanácsot.

DE a legfontosabb, hogy hallgass olyanokra akik ezeket a szavakat NEM használják:

  1. ÁÁÁÁÁÁÁ
  2. Ez másnak sem ment
  3. Mindig belekezdtél valamibe és soha nem csináltad végig ez sem lesz másképp!
  4. Az XY is csinálta és neki sem jött össze
  5. Csak a pénzedet akarják!
  6. Soha nem lesz belőled semmi!
  7. Ez olyan mint az a másik
  8. Ez olyan beszervezős dolog!
A sort még lehetne folytatni, de szerintem felesleges.
Általában a baráti kör a család is tele van ezzel. 
Az esetek 99%-ban olyan emberek mondják ezeket akik nem csinálták azt amiben tanácsot adnának, nem is tudják, hogy miről beszélnek hiszen tényeket ők sem tudnak felhozni és ők is eléggé dezinformáltak. 

Ha valami egy kicsit is fel keltette az érdeklődésed akkor annak keress utána. Hozz fel érveket és ellenérveket. Ha elakadsz kérj olyantól segítséget, tanácsot akitől vagy halottad azt a dolgot vagy tudod róla hogy nem a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" elven gondolkodik.


Lucifer revíziót tart a pokolban, megfelelően gondoskodnak-e az ördögök a rájuk bízottakról.
Az első kondér alatt vígan lobog a tűz, a kondér mellett egy tábla:
NE MÁSSZ KI! Lucifer kérdésére az ördög így felel:
- Ezek itt a németek. Tüchtig nép, betartják a szabályokat.
A következő kondér is mintaszerű, ám tábla helyett itt egy géppisztolyos őr áll.
- Ezek itt az oroszok. Ha valamelyik megpróbál kimászni,
az őr a géppisztollyal visszakényszeríti.
A harmadik kondérnál is minden stimmel, de Lucifer felvonja szemöldökét:
- Nem látom az őrséget, és tábla sincs.
- Ide nem is kell, ezek a magyarok. Ha egy megpróbál kimászni a többi visszahúzza.

Kellemetlen vicc de sajnos igaz. Az estek 80%-ban így történik. 
Mit tudsz ez ellen tenni? Semmit. Illetve ne akard meghódítani a világot úgy sem fog menni. Elsőre.

Elsőnek változz TE MAGAD. Van sok könyv ami tud segíteni. Ha kell ajánlok egyet-kettő ami nekem is segít és segített.

Másodjára csak is kizárólag a körülötted lévő kis életteret tudod aktívan megváltoztatni. Ha ez meglesz, hidd el boldog leszel egész életedben.
Nem lesz könnyű, de megéri.

Sok infót még nem mondtam el, de ígérem visszatérünk rá.

http://www.palastiimre.com

2012. április 29., vasárnap

Az élet tanítása és körforgása

Bosszúállók. Mostanában megy a mozikban. Szeretem ezeket a képregény adaptációkat, valahogy mindig a gyerekkoromat juttatják az eszembe amikor a Tini Nindzsa Teknőcök voltak a menők, no meg a Bolygó Kapitánya. :)

Sok mindent lehet mondani a hollywood-i filmekre, de a számítógépes technika nagyot dob rajtuk. Tele vannak   vizuális "ízfokozókkal" és tömegeknek készül. Azt hogy ki, hogy viszonyul hozzájuk azt döntse el mindenki maga, viszont a Bosszúállókból kiragadnék egy rövid részletet.
Természetesen a film egészében érdekes.

A sztorit nem mesélem nézze meg mindenki a mozikban a filmet ha akarja.

A lényeg: 

Hulk bevetődik a toronyház ablakán és földre teríti Lokit ( félisten), mire ő levág egy nagy monológot:

" Elég! Egyikőtök sem ér fel hozzám! ISTEN VAGYOK ostoba férgek. Nem fogok dulakodni egy..."

Na itt Hulk elkapja és a  lábánál fogva ide-oda dobálva párszor beledöngöli istenuraságát a Metlaki 20x20-as padlózatba.
Mikor vége a testedzésnek Loki párat még nyögdécsel és Hulk csak annyit mond:

"Nyikhaj istenke"

Őszintén azt, hiszem kb. 10 percen át sírva röhögtem rajta. Te is fogsz nyugi. :)

Később visszagondoltam rá és amellett, hogy jókat röhögtem rajta el is gondolkodtam.

Néha úgy viselkedünk te is én is mint egy mitikus isten vagy félisten. Aztán jön Hulk uraság az élet képében és ide-oda dobálva beleépítget bennünket abba az életbe amiről azt hisszük uraljuk.

Aztán meg jön a nyögés meg a pislogás, hogy ez most mi volt.

Lokinak nagy volt az egója. De nincs annál rosszabb, mint amikor valaki az egójáról az IQ-jára esik pofára.
Mindig van egy nagyobb és erősebb. Soha senki sem győz mindig.

A lényeg az, hogy Hulk mindig visszajön addig amíg meg nem tanulod a leckét. Még akkor is jön amikor már megtanultad, mert van még sok minden amit még megtanulhatsz. 

Az élet mindig egy kicsit beledöngöl a Földbe. Az a kérdés mennyire vagy kitartó és állsz fel a pofon után. Újra és újra és újra....

Szép körforgás. Lehet jó is. Csak rajtad áll. Rajtad áll, hogy mit tanulsz meg.


2012. április 26., csütörtök

Ego 1.0


Érdekes egy "valami". Nem látjuk nem tapintjuk, de tudjuk hogy van. Kihatással van minden tettünkre legyen az   az egyén vagy egy csoport érdekében végrehajtott is.
Azt hihetnénk véd bennünket. Véd is, de láthatatlanul olyan blokkokat építünk ki általa ami abban segít, hogy egy védelmi hálóban maradjunk. Ezt akár nevezhetjük komfort zónának is.
A komfort zónában kiismered magad, nem érhet semmi veszély hiszen TE teremtetted. Csapdákkal teli világok nem építesz magadnak. Itt jól megérted magad, kellemesen elbeszélgetsz önmagaddal. Tudom én is ezt csinálom, mindenki ezt csinálni. Olyan fura dolog amiről még a kommunikáció tudományos berkeiben sincs kialakult vélemény. Valaki kommunikációs formának tekinti valaki nem.

Egy tuti. Létezik. Itt egy idevágó vicc:
A nyuszika elhatározza, hogy elmegy cseresznyét szedni, de nincs elég hosszú létrája. Hát gondolja elmegy a mókushoz és elkéri az övét. Útközben elgondolkodik:
- Mi van, ha nem is akarja odaadni a létrát? Na mindegy.
Megy tovább a nyuszika, majd megint elgondolkodik:
- Mi van ha pénzt kér érte? Na mindegy.
Így gondolkodik, amikor egyszer csak megérkezik a mókushoz.
Mókus:
- Jó napot, nyuszika!
Nyuszika:
- Tudod mit!? Rohadj meg a létráddal együtt!!!!
A másik és talán neked is megfogható példa az amikor egyest vittél haza a suliból. Amíg hazaértél komplett melodrámát zongoráztál le a kis buksiban.

Van ennek egy egészséges oldala. Védelem, Próbálod magad felkészíteni arra, hogy mi vár rád. Legyen az bármilyen élethelyzet. Ez jó így csak van az a pont amikor már annyira a belső kis tanácsadó társadra hallgatsz, hogy már nem is tudod megélni az életedet anélkül, hogy ki ne kérnéd a véleményét.

Itt kezdődnek a gubancok. Bármibe is akarsz belevágni, bármi újat is szeretnél kipróbálni, meg fogsz hátrálni HA az nincs benne a személyes komfort zónádban.

Sok szerző a kommunikációnak ezt a formáját nem sorolja a kommunikációs folyamatok közé. Úgy foghatjuk fel, mint a monodrámát, amelyben a szereplő a képzeletében élő társadalommal beszélget. Ebben a hiányosnak nevezhető közlési szituációban az adó, a közlő konkrét személy, de a vevő, a címzett fiktív lény, információcseréről, a tudattartalmak cseréjéről nem beszélhetünk, legfeljebb megformálásukról, átrendezésükről, átértékelésükről. A csatorna rövidre van zárva, s így természetesen visszacsatolás sincs.
Átrendezünk dolgokat, részinformációkat teszük/veszük hozzá és kényünk kedvünk szerint alakítgatjuk addig amíg úgy gondoljuk, hogy az nekünk megfelelő.

Szerintem  a  baj csak az, hogy a végtermék lehet rövidtávon kielégítő lesz de hosszútávon csak a kárát szenveded. Miért? Mert semmi újba nem fogsz belevágni.
Kialakul benned az, hogy szeretnéd, hogy elismerjenek. Szeretnéd hogy megbecsüljenek. Maslow-piramisa

Ha változni/változtatni szeretnél, tök mindegy miért.

MIT KELL TENNED?
BÍZNI KELL ÖNMAGADBAN, BÍZNI ABBAN, HOGY TÖBBRE VAGY KÉPES.

Azt hiszed egyedül vagy? Hidd el nem csak elnyomó emberek vannak a Világon. Segítség bőven akad, csak elsőnek fel kell ismerni hogy probléma van.

http://www.palastiimre.com

Katt a videóra :)


Kezdetek...


Üdvözlök mindenkit én Palásti Imre vagyok.

Nem célom, hogy okosabbnál okosabb reklámfelületet adjak egy olyan cégnek, lehetőségnek sikertörténetnek ami már amúgy is bizonyított, de az biztos hogy lesz róla szó.
Célok?
Csak egy. A lehetőségekhez mérten átfogó képet alkotni egy olyan iparágról, cégről/cégekről, üzletről életmódról, hivatásról ami a magyarországi élet szerves részét képezi. Tetszik nem tetszik így van.
Lesznek olyan dolgok is amik nem fognak tetszeni a kedves olvasónak, de a gondolat menetem megpróbálom arra helyezni hogy megoldást nyújtsak. Természetesen nem kell velem egyetérteni.

Az életem folyamatos tanulás. Mindenkié az. Programozzuk, befolyásoljuk egymást. Kibújni nem tudunk.
De próbáltad már önmagaddal is megcsinálni tudatosan azt amit tudattalanul kapsz mindennap, minden percében ha emberek, televízió, rádió közelében vagy családi körbe vagy?

Aki szegénynek született szegényen is fog meghalni? Csak a szerencsés kevesek azok akik kivételek vagy van egy séma egy használható rendszer amit ha mindenki használna jobbá tudná tenni az életét és egy kicsit talán másét is?

Nem árulok zsákbamacskát. Véleményem szerint van. Nem üzletről van itt szó elsősorban. Az csak egy mellékvonal. Hanem arról, hogy mivé válhatunk?

Rikácsoló, zsörtölődő, kormányt hibáztató, körülményeket vádoló egyénné, akiket idővel csak a brazil szappanopera az aktuális hírek, lesújtó általános hangulatot lehúzó légköre tud csak mozgásban tartani vagy
van mód arra, hogy olyan Világot  teremtsek magamnak és segítsek másoknak is teremteni, amilyet szeretnék/szeretnének?

Vallom, hogy igen. TUDOM, hogy igen.
De a világok építéséhez az alapoktól kell kezdeni. Néha fájdalmasan és elsőre ránézésre talán hiábavalóan rombolni, alakítani eltörölni hátrahagyni kell dolgokat,embereket,gondolatokat.

Hogy egyszerű? Az csak tőled függ.
Hogy fájdalmas? Igen, de nem fog örökké fájni.



Szóval pizsamát fel és irány a Végtelen ...